2014. június 3., kedd

Forog a Zártosztály

Talán néhány szemfülesebb járókelő már észrevette, hogy a napokban, városunk legkülönbözőbb pontjain egy kameraállvány bukkant fel. Körülötte pedig lelkes fiatalok és még náluk is eltökéltebb amatőrfilmesek intézkednek. Lentiben talán még egy játékfilm sem készült, de Hantos András, a Gönczi Ferenc Gimnázium informatika szakos tanára már a másodikat forgatja! Erről és az első filmjéről, a Tükörképről is kérdeztem a napokban.

Hantos András és Nagy Gyula

Mikor készült a Tükörkép?

Négy éve, 2010 júniusában kezdődött a forgatás, de még 2011-ben is vettünk fel jeleneteket. Végül csak 2011 októberére került bemutatható állapotba. Akkor még egy egészen másik stábbal dolgoztunk. 

Úgy tudom, már régóta terveztél filmet forgatni. Miért vártál vele ilyen sokat?

Ennek az volt az oka, hogy addigra lett elérhető a megvalósításhoz szükséges technika, és akkor találkoztam a megfelelő emberekkel, például az operatőrrel, Mázik Ricsivel, akiben megbíztam, mert akkor még ebben a műfajban teljesen kezdőnek számítottam, és nélküle bele sem mertem volna vágni. Persze kellett még egy csomó lelkes fiatal, akik azt mondták: "Ok, csináljuk meg!", de idő kellett ahhoz is, hogy kipattanjon a fejemből egy olyan történet, ami megvalósítható az amatőrfilmes keretek között. 

2014. március 3., hétfő

Paul McCartney - Hyde Park 2010 - Koncertbeszámoló

Egy régi adósságomat szeretném bepótolni ezzel a koncertbeszámolóval. Nemrég hallhattam élőben Ennio Morriconét, és még más remek koncertek vannak betervezve az idei évre, és ez eszembejuttatta eddigi legnagyobb koncertélményemet, amiről most leírom az emlékeimet. Persze szokásomhoz híven nagy körítéssel, részletesen leírva az előzményeket, és az utána következő vicces kis sztorit, ami nem feltétlenül kapcsolódik a koncerthez, de nem baj! Szóval ez az írás Paul McCartney 2010-es Londoni koncertjéről fog szólni, ami eddigi életem legjobbja volt, persze videókkal gazdagon teletűzdelve!

Először is azt kell tudni rólam, hogy én Beatles rajongó volnék. Sok féle zenét szeretek, de a Beatles mindig mindenek fölött fog állni. Időnként szoktam gondolkodni, hogy kinek a koncertjére mennék el a legszívesebben, nem törődve azzal hogy aktív, vagy éppen már rég feloszlott zenekarról van szó. Persze nem kérdés, hogy a Beatles szokott először eszembe jutni, és ilyenkor mindig sajnálkoztam hogy lemaradtam róluk, pár évtizeddel. Csakhogy ez nem teljesen igaz, mert Paul McCartney bizony még 70 fölött is aktívan turnézik, és elég sok Beatles nótát is játszik ilyenkor. Mikor ez így eszembe jutott ránéztem honlapjára, és látom ám, hogy 1 hónap múlva éppen Londonban fog fellépni a Hyde Park-ban. Arra gondoltam hogy ez talán az utolsó lehetőség, hogy élőben hallhassam őt, így azonnal elkezdtem szervezni az utat! Szerencsére Londonban igen jó fapados járatok vannak. Szereztem magam mellé útitársat, akit a koncert köré tervezett 4 napos városlátogatással csábítottam el. Foglaltunk olcsó hostelt, és máris minden készen állt. Ez kb. 2 nap alatt zajlott le az ötlettől a szűkséges jegyek beszerzéséig.

No kérem, ha tovább szeretnéd olvasni (amit erősen ajánlok, mert ezután jön a lényeg) akkor ide kéne kattintani!

Itt még nem sejtettük mi vár ránk... :)

2014. január 12., vasárnap

Cseke Ferenc interjú


Mai bizonyos értelemben rendhagyó írásomban egy interjút szeretnék közölni egy Lentiben sokak számára fontos közéleti tevékenységet folytató fiatalemberrel, név szerint Ifj. Cseke Ferenccel! Feri ugyanis azon kevés lokálpatrióta közé tartozik kisvárosunkban aki szinte minden rendezvényen jelen van, és fotókon örökíti meg az eseményeket. A fényképeket szerencsére szorgosan fel is tölti az internetre, így mi elfoglaltabb, - vagy akár mondhatnám lustább - várost szerető polgárok is "képben lehetünk" a történésekkel. Nagy lelkesedéssel osztja meg fotóit, gondolatait a facebook-on is, és teszi mindezt sokunk örömére, összetéveszthetetlen stílusával, amivel sok "rajongót" tudhat már maga mögött. Lassan azt is mondhatnánk, hogy helyi viszonylatban olyan jelenség, egyfajta híresség vált belőle, mint akikkel ő is szívesen fotózkodik. Ferinek ugyanis egy igen érdekes hobbija van: Már több mint 200 főleg városunkba látogatott hírességgel, színésszel, énekessel, sportolóval, vagy közéleti személyiséggel van közös fotója, és figyelemre méltó az autogram gyűjteménye is. Összességében véve egy színes, és érdekes személyiség ő, szerencsére szívesen vállalkozott az interjúra!

Tovább a teljes interjúhoz.