2013. június 21., péntek

Barcelona élménybeszámoló - 1 rész

Szép volt, jó volt, nagyon gyorsan eltelt ez a 3-4 nap Barcelonában. Azért amíg még firss az élmény, tartok egy kis élménybeszámolót ahogy ígértem. 

Június 13, csütörtök.

Az eredeti terv az volt, hogy a 7:45-ös Budapesti buszjárattal megyünk, és így kényelmesen lesz időnk tömegközlekedéssel kijutni a repülőtérre, csakhogy adódott egy kényelmesebbnek tűnő lehetőség. Apunak éppen Budapestre kellett mennie, egy munkát felmérni a Cziráki Tomi barátomnál, így hát mindjárt próbáltuk összekötni a kellemest a hasznossal, hogy hát megyünk autóval, megnézzük a Tomi lakását, aztán kényelmesen kikocsikázunk a reptérre, és talán még arra is marad idő, hogy körülnézzünk egyet a városban. Az ötlet jónak tűnt, egészen addig amíg 11 óra körül elértük az M7-es végét Budaőrsnél. Persze tudtuk, hogy a lassan levonuló árvíz miatt útlezárásokra, és dugókra lehet számítani, de azért arra nem voltam lelkiekben felkészülve, hogy az egész budai oldal töménytelen dugóban áll, és a budapesti forgalmon való keresztüljutás éppen 1 órával fog tovább tartani mint repülőút Barcelonába. Meleg volt, az emberek dudáltak, meg anyáztak, és asszem még egy almával is megdobtak... :) Nem voltam vicces kedvemben, mivel éppenséggel Óbudára kellett eljutnunk először, és sanszos volt, hogy így még 3 órára sem érünk ki a repülőtérre. Egy fél órát időztünk a Tomiéknál, majd indultunk is tovább. Szerencsére Pesten már lehetett haladni, de így is éppen hogy 3 óra sikerült megérkezni. Többet biztos nem ülük autóba Budapesten, jó lesz nekem a jó öreg tömegközlekedés! :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése