The Beatles - Come And Get It

Come And Get It (1969) - Szerző: Paul McCartney

Ez az egyik legjobb kiadatlan "Beatles" dal. Azért az idézőjel mert csak Paul McCartney dolgozott rajta 1969. júliusában az Abbey Road album felvételei közben. A felvett demóban is csak ő játszik minden hangszeren. A dalt "A csodatévő" (The Magic Christian) című filmhez írta, ami abban az évben készült. Ez egy Peter Sellers vígjáték, amiben a Beatles kapcsolódási pontja az hogy Ringo Starr játsza a másik főszerepet. Ringo egy hajléktalant alakít akit egy milliomos pusztán úri passzióból örökbe fogad és közösen kezdik szórni a pénzt. Erről szólna a dalszöveg. 

Az Abbey Road album felvételei közben 1969. július 24-én valamivel korábban ment be a stúdióba, és egymaga feljátszotta a demót. Mindössze négy felvétel készült aminek keretében minden hangszeren egyedül Paul játszik. Kevesebb mint egy óra alatt elkészült ez a demó változat amit megosztottam. Paul csak dalszerzőként szerződött a filmesekkel. A dalt végül a Badfinger nevű zenekar adta elő, ahogy a film többi betétdalát is. Paul volt a Badfinger lemezének a producere és pár nappal később az ő irányítása alatt vették fel az ő verziójukat. Paul döntötte el hogy ki énekelje a vokált, és semmiben sem hagyta hogy eltérjenek a demó változat hangszerelésétől.

A Badfinger kislemez december 5-én jelent meg, és sláger lett belőle, a 4. helyig jutott a Brit listán. Ezt a sikert többé nem sikerült elérnie a zenekarnak. A filmesek pedig főcímzenének használták! A Beatles demója sokáig csak bootleg albumokon bukkant fel, míg 1996-ban hivatalosan is megjelent az Anthology 3 válogatás albumon. Egyszer Paul is előadta az egyik 2011-es koncertjén. Lejjebb mellékeltem Paul első élő előadását is, amit a közönség egy tagja rögzített 2011-ben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése