Igen, kicsit megkésve, de úgy gondoltam, mégis írnom kéne egy pár sort az első ejtőernyős tandemugrásomról, ami azért mégiscsak nagy és meghatározó élmény volt. Egyáltalán nem bántam meg a nem kevés ráfordított pénzt, mert azon túl hogy ezt már senki nem veheti el tőlem, egy szupcsi kis filmen is meg lett örökítve, amit most megosztok veletek.
Hogy honnan jött ez az egész? A videóban azt mondom hogy húsz éve erre készülök. A valóság viszont az, hogy valahogy mindig vágytam erre, amióta csak tudom hogy mit jelent az hogy ejtőernyős ugrás. Én tényleg ilyen extrém gyerek lennék? Nem tudom. Én soha nem féltem a magasságtól, nem is értem mi lehet sok embernél ez a tériszony izé. Mindig vágytam arra hogy magas dolgokra másszak fel, és lenézzek hogy onnan milyen a kilátás, legyen ez egy felhőkarcoló, vagy kilátó, vagy valamilyen hegy. Ugyanígy vagyok a repüléssel, ami szerintem egy marha izgalmas dolog. Ehhez valahogy kapcsolódik, a sebesség és a zuhanás megtapasztalásának vágya. Mint minden ember, én is álmodok néha repülésről, és riadtam már arra fel hogy zuhanok. Mindig tudtam, hogy ezt feltétlenül meg szeretném tapasztalni a valóságban is. Tisztán emlékszem rá, hogy már gyerekkoromban mindig azzal kérkedtem, hogy ha egyszer lesz lehetőségem, én biztos ejtőernyőzni fogok, mert hát micsoda hatalmas érzés lehet, hogy több ezer méterről elképesztő sebességgel zuhansz a föld felé. Családtagjaim ezt persze mindig megmosolyogták, és gyerekes nagyszájúságnak tartották, nem sejtették, hogy én már akkor is tök komolyan gondoltam.
A történet folytatásához, és a videókhoz KATTINTS!
