George Harrison - All Those Years Ago

All Those Years Ago (1981) - Album: Somewhere In England

Ez a remek kis dal George megemlékezése John Lennonról amit pár hónappal a gyilkosság után adott ki kislemezen, majd felkerült a Somewhere In England című albumára is. Eredetileg Ringonak következő albumára írta és 1980 novemberében fel is vették csak még egy másik szöveggel. Ez John halála előtt pár héttel történt. A felvételen Ringo dobolt és énekelt is, de nem igazán tetszett neki a szöveg és úgy érezte a dallam is túl magas az ő hangszínéhez. Így végül dobozba került. 

A gyilkosság után George írt egy új szöveget ami teljes egészében John-ról szólt. Ebben megemlékezik a Beatles évekről, a barátságukról és olyan Lennon szerzeményeket idéz benne mint az All You Need Is Love vagy az Imagine. 1981 elején visszatért vele a stúdióba és a felvételről törölte Ringo énekét, a dobot viszont meghagyta. A stúdióba meghívta háttérvokálozni Paul McCartneyt is, aki feleségével Lindával és egy másik Wings taggal Danny Laine-el érkezett. Együtt vették fel a háttérvokált. Így a Beatles feloszlása után ez lett az első olyan dal amiben mindhárom még életben lévő Beatles tag közreműködött. Ez nem is fordult többször egészen 1995-ig amikor a Beatles antológia albumra felvették a Free As A Bird című dalt. 

A dal nagyon jól szerepelt a slágerlistákon. Videóklipp is készült hozzá, ami archív felvételekből és fotókból állt. George előadta az 1991-es japán turnéján, valamint a Royal Albert Hall-ban tartott koncertjén is. 

>> VISSZA <<

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése